Közép-Magyarország

A Lórévre látogatóknak érdemes megtekinteni a község XVIII. század végén épült templomát, amelynek ikonosztáza a XIX. századból való. A templom jellegét tekintve egyhajós, homlokzati tornyos, egyszerű copfstílusú épület.
Másik látnivaló a Duna árterében található neogótikus Zichy emlékkápolna, amelyet a császári család építtetett 1859-ben.
Érdemes megtekinteni a Művészeti Galéria bemutatóját, amely a kortárs szerb festészet egy metszetével ismertet meg.
A községbe érkezők megcsodálhatják a szép környezetet, a növény- és állatvilág ritkaságait. A község nyugati határában található területet az önkormányzat helyi természetvédelmi területté nyilvánította. Ennek nagysága 194,02 hektár. Az egyre inkább visszaszoruló növénytársulások közül gyakori itt a csillagvirág vagy a nyári tőzike. Az ártéri erdő legnagyobb botanikus értéke a fekete galagonya, amelynek biztos Csepel-szigeti termőhelye Lórév határában lelhető fel. A növénytani értékek mellett fajgazdag és változatos állatvilág jellemzi a területet. Sok a védett kétéltű- és hüllőfaj, gyakran megfigyelhető itt a nagykócsag, a szürke gém és a fehér gólya. Az ártéri erdőben több, mint 30 védett madárfaj talál fészkelésre alkalmas helyet (például a búbos banka, a kerti rozsdafarkú). A terület jellegzetes ragadozó madara az egerészölyv és a vörös vércse. A természetvédelmi terület tájképi értékei is jelentősek.

Majosháza 1212 lakosú Duna-parti község Dunaharasztitól 16 kilométerre, délnyugatra fekszik.

A Csepel-sziget déli részén a sziget utolsó települése Makád. Az 1265 lakosú. község Ráckevétől 10 kilométerre, délre található. Nyugaton a Nagy-Duna, keleten a Ráckevei-Duna-ág övezi. A folyam két medre Makád alatt ismét egy. A település szerkezetére a V alakú forma jellemző több párhuzamos és keresztutcával. A sziget a Kis-Duna-ággal együtt fiatal geológiai képződmény. Többször változott a folyómeder a honfoglalás idejéig, így holtágak alakultak ki. A hajdan élő medrek nyomai mélyedések formájában még ma is megfigyelhetők. Bél Mátyás a következőket írta “Notitiá”-jában a környező vizekről: “…a mocsár, melyet a Duna a sziget végétől a faluig terel vissza, egy visszahajló ágával, amely az erdőt veszi körül, s mintegy új sziget gyanánt választja el a szárazföldtől…” A makádi határban található lösz a Duna iszapjával keveredve jó legelőt szolgáltatott a múltban, és nagyszerű mezőgazdasági kultúrák termesztésére alkalmas napjainkban. A falu tengerszint feletti magassága száz méter. A Nagy-Duna-ág felől mindig érezni szelet. Az állatvilág az ártéri erdőkre, nádasokra jellemző. A makádi erdőben megtalálható a nagyvadak közül az őz, valamikor azonban még a szarvas és a vaddisznó is honos volt, gyakori a nyúl. Az erdei és vízimadarak közül számos akad a környéken. A védett madarak közül említésre érdemes az ölyv, a réti héja és a szürke gém. A sziget e részét erdők, ligetek borították egykor, ezeket lápok és mocsarak tagolták. Az ártéri erdők jellegzetes fája a mocsári tölgy, egyre fogy, a nyár és akác kiszorítja. A mintegy 800 hektáros területen a kocsányos tölgy, feketedió, nyár és fűzfélék élnek. A vizes területeken a fűz elszaporodott, de néhány helyen még található szil- és kőrisfa. A vízinövények közül itt sok a nád, a sás és a gyékény. Az elzártság, a lápokkal teli világ sok tekintetben befolyásolta a falu történetét. Viszonylag kevés régészeti lelet ismert Makádról. A község határában az időszámítás előtti II. évezredben valószínűleg már éltek emberek. Későbbi korokból a környéken végzett ásatások során hun és avar települések maradványai kerültek felszínre. Az Árpád-korban Makófalvának hívták. Első okleveles említését 1430-ban keltezték, akkor két község volt ezen a területen: Gyála és Simonfa. Határrészként ezek a nevek napjainkig fennmaradtak. A török hódoltság idején szultáni hász birtok. Lakói 1563-ban 15770 akcse adót fizettek. 1633-ban a 25 családdal jelentős falu a Csepel-szigeten. Makád a szigeti reformáció fontos települése. A középkori katolikus templomot vették át és használták istentisztelet céljaira. A jobbágytelkek elaprózódtak, ez maga után vonta a zsellérség kialakulását. Házatlan zsellért 1770-ben nem írtak össze, míg 1828-ban már 77 név mellett szerepelt e meghatározás. A XVIII. és XIX. században súlyos kolerajárványok pusztítottak az országban, és ezek Makádon is komoly áldozatot követeltek, összesen 133 személy halt meg. Fényes Elek 1843-ban megjelent földrajzi könyve szerint a településnek 1179 lakosa van. Az első “Rév Társaság” 1848 elején alakult. A községből a forradalom és szabadságharc alatt 125 nemzetőrt állítottak. Az 1857. évi népszámláláskor 1349 személy élt a településen. Az 1875-1880-as esztendőket megelőzően jelentős művelési ág volt a szőlőtermesztés, de a XIX. század végén az első filoxérajárvány a makádi szőlőket sem kímélte. A dunai árvizek ellen a védgátakat 1898-ban kezdték építeni. A XIX-XX. századforduló éveiben a népességszám csökkent a faluban. 1914 nyarán 424 férfit soroztak be katonának Makádról, majd 1916 októberében elvitték a falu két harangját háborús célokra. A háborút követően 1918 őszén felmerült a frontról hazatért katonák között a Nemzeti Tanács megalakításának gondolata, és a tervet meg is valósították. 1919. április 7-én megválasztották a 15 tagú testületet. 1919 augusztusától a faluban ismét a századforduló megszokott életritmusa szerint éltek: a hagyományos mezőgazdasági munkák elvégzése jelentette a mindennapokat. Az itt élőknek a helyi színjátszó kör, a dalárda, a leány énekkar szereplései jelentős közösségi események voltak.  A makádiaknak fontos szervezete ekkor az 1896-ban alakult tűzoltó egyesület, hisz működése a nagy tűzvészektől való megszabadulást jelentette. A falu lakossága 1930-ban 1437, 1941-ben 1429 fő, akik közül ekkor néhány kivételével mindenki magyar anyanyelvűnek és nemzetiségűnek mondta magát. Működtek itt ácsok, cipészek, takácsok, akiknek termékei nagyobb vásárokon is keresett árunak számítottak. A falu megszokott életét az 1940. évi tavaszi árvíz feldúlta. A Lórév felőli részen, a Duna gátszakadása miatt a környéket elöntötte a jeges ár. A lakosságot kitelepítették, csak a férfiak közül maradtak néhányan otthon, hogy az elmenekített állatokat ellássák. Az árvízkárok helyreállításával egy időben egyre többen kaptak katonai behívót. A háború elérte Makádot, a front 1944 végén dúlt a makádi részen. Az itt élők közül a háború áldozata lett több mint harminc ember. A földosztás után a földhöz jutottak megkezdték a gazdálkodást a sok apró parcellán.  A falubeliek - a termelőszövetkezetek szervezésének időszakában megalakították saját gazdaságukat. A tanácsi feladatok átszervezésével az 1970-es évektől közigazgatásilag sok szállal kötődött Ráckevéhez a település. A XX. század utolsó harmadára a mezőgazdasági területeken végbement változás az ott élők munkalehetőségeit nagymértékben átformálta. A lakosság a mezőgazdasági és ipari tevékenység mellett elsősorban a szolgáltatások területén találhat új, tartalmas munkalehetőséget. Komoly lehetőség rejlik a falusi turizmus rendszerének kialakításában, hisz a szép környezet, a kirándulási lehetőségek, a ráckevei termálvíz és a közeli látnivalók jelentős vonzerővel rendelkeznek. A faluba látogató a makádi nagyerdő és halastó környékén kellemes környezetben kirándulhat, gyönyörködhet a sziget egykori állapotához közel álló terület szépségeiben. Említésre érdemes a községi öregtemető, melyben megtalálhatók még a hagyományos kopjafák. Az új köztemetőben az aradi vértanuk emlékére állított, rovásírással vésett emlékkopjafát láthat az ide látogató.
A falu temploma 1803-1806 között épült a középkori templom építőköveinek felhasználásával. Copfstílusú, tornyos épület. Az 1744-től vezetett egyházi anyakönyvek hiánytalanul fennmaradtak. A templom oldalfalán emléktábla örökíti meg a háborúban elesettek nevét.
A falu szülötte Turi József orientalista (1861-1906), aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. A nevét viselő általános iskolában megtekinthető kiállítás a falu híres szülöttjének emlékét őrzi. Évekig élt Törökországban, tapasztalatait cikkek, tanulmányok formájában közkinccsé tette. A személygépkocsival való gyors közlekedés teszi lehetővé, hogy egy-egy ma még távolabbinak tűnő rendezvényt is könnyen elérhessen az ide pihenni érkező vendég.

Ráckeve 8677 lakosú város már a bronzkor óta lakott település. A honfoglaláskor az egész szigetet Árpád törzse foglalta el. Később az Árpád-házi uralkodók kedvenc vadászterülete lett. A mai Ráckeve helyén állt Ábrahámtelke elnevezésű település, valamint egy kolostortemplom, amelyet a XII. században építettek, és amelyet először 1212-ben említ okirat. A település első virágzása a szerb lakosság betelepülésével kezdődött 1440 körül. A szerbek az AI-Duna menti Keve városából menekültek ide a törökök támadása elől. A várost ekkor kezdték KisKeuének nevezni, majd később Rác-Keve (rác=szerb) nevet kapta. A gazdag szerbek 1487-ben építették meg azt a Boldogasszony templomot, amely ma is Ráckeve egyik építészeti különlegessége. Királyi kiváltságai révén a XV. században, Mátyás király uralkodása alatt fontos központtá vált. A XVI. század első felében a török hódítás a virágzó Ráckevét sem kerülte el. Szultáni birtokként - a század második felében - újra fellendül. A reformáció idején, amelyet ezen a területen Szegedi Kis István prédikátor kezdeményezett, a város püspöki székhely lett. Utódja, Skaricza Máté, Ráckevét a humanista reformáció kulturális centrumává tette. A török kiűzésekor, 1684-ben a várost kifosztották, lakossága elmenekült. 1698-ban az egész Csepel-sziget, így Ráckeve is, a győztes törökverő Savoyai Jenő birtokává lett. Az új földesúr Ráckevén építtette meg kastélyát. A XVIII. században német telepesek növelték a város lakosságát. Ezzel Ráckeve három nemzetiségűvé vált: magyarok, szerbek és németek lakták. Az 1848-49-es szabadságharcot a lakosság nagy része támogatta. 1848 májusában hatszázan esküdtek fel a nemzetőr zászlóra. 1849 nyarán a ráckevei Ács Károly szervezte meg a Duna vidékén az ellenállást. Ezért először halálra ítélték, de az ítéletet később hatévi börtönre enyhítették. A XIX. század második felében járási székhellyé lett. Ráckeve életében nagy felemelkedést jelentett a millennium időszaka. A régi fahíd helyett ekkor építették vasból az új, állandó hidat. Az ezredéves évforduló évében határozták el az új városháza építését, mely a régi helyén épült meg, szecessziós stílusban. Az első Világháború 133 hősi áldozatot követelt Ráckevétől. Az 1919-es rövid román megszállás alatt csaknem teljesen kifosztották a községet. A második Világháború újabb megpróbáltatásai után az 1970-es években, vízparti üdülőterületek épültek a Duna-ág mindkét partján. Melegvizű strandfürdő létesült, s ekkor határozták el a Savoyai- kastély helyreállítását is. Városi rangját 1989-ben nyerte vissza Ráckeve.
Nevezetes épületei a gótikus Boldogasszony-templom 1487-ből, és a barokk Keresztelő Szent János-templom 1799-ből.
A XX. század elején épült neogót stílusú, téglaborítású református templom, melynek tornya 43 méter magas.
A szerb templom 1487-ben épült, és az ország egyetlen gótikus pravoszláv temploma. Benne gyönyörűen restaurált XVII-XVIII. századi freskók és ikonosztáz található.
Ráckeve legimpozánsabb épülete a Savoyai-kastély. Az 1702-1714 között épült épület, a világi barokk építészet első magyarországi emléke. A kastély melletti Árpád-téren álló Árpád-szobor Szász Gyula alkotása, melyet a milleniumi ünnepségek során, 1897-ben avattak.
A Münich-házban kapott helyet az Árpád Múzeum, gazdag néprajzi gyűjteménnyel.
A kortárs magyar képző- és iparművészek időszakos kiállításai a Keve Galériában kerülnek bemutatásra.
A Városi Képtár állandó kiállítás, amelyben a kortárs festészet is helyet kapott.

Szigetbecse 1285 lakosú község, a Csepel-sziget déli részén, a Ráckevei-Duna holtága mellett fekszik, a fővárostól mindössze 48 kilométerre. Története során többször pusztította árvíz, török, tűz, de ennek ellenére mindig újraépült. A településre az egy főutcás, halmazos forma a jellemző. A közelben húzódó Duna-ág mindig fontos szerepet játszott a község életében. A halászat és a vadászat lehetőségét folyamatosan biztosította az itt élők számára. A határ talajviszonyai heterogének, hisz a réti csernozjom (magas aranykorona értékével a legjobb) mellett a homokos vályog, az erősen kötött agyagkolloidokban gazdag talaj, és a szél hordta, gyenge homok is előfordul. A környéket a vízparti nádas, nyárfás, tölgyes részek teszik hangulatossá. A mai település nem közvetlenül a Dunaparton, hanem az egykori árvizek miatt a folyótól 600-1000 méterre épült. Királyréten található a környék nevezetessége, a védelem alatt álló ritka feketenyárfa, amely több mint száz éves. Átmérője 6,5 méter, magassága megközelíti a negyven métert. A vidék kedvező természeti adottságait már részben felfedezték. Szigetbecse a sziget többi településétől eltérően nem tartozott a fejedelmi majd királyi birtokhoz, hanem a Becse-Gergely nemzetség tulajdonát képezte. Először oklevélben 1297-ben fordult elő a neve. Az Árpádházi királyok alatt idegen kézbe került, majd a jogos birtokviták eredményeként III. András visszaszármaztatta a családnak. Nagy Lajos király 1347-ben Becse és Pereg falvakat birtokcserével a királyi birtokhoz csatolta. Buda elfoglalását követően, a XVI. századból fennmaradt defterek szerint, a családfők száma 1546-ban 41, 1559-ben 61, 1562-ben 62, 1580-ban 57, 1590-ben 49.A szultán hász-birtokaként fizettek a falu lakói adót. Az 1580-as évek után a gazdasági fellendülést az adóterhek miatti visszaesés követte. Csak a megélhetéshez szükséges termelésre összpontosítottak. Az 1633/34. évi török adólajstromban mindössze három adóköteles házzal szerepelt a falu, 1686-ban pedig elnéptelenedett. A korábbi századokról 1864-ben Pesty Frigyes felhívására a következőket írták a község elöljárói: “A történelem és hagyomány, nem különben az itt levéltárunkban létező feljegyzett iratok szerint tétetik említés hogy hajdan 1681-dik évek előtt többféle nemzetek községünkben laktak, és pedig először magyarok, kik részint az évenkénti árvíz, részint pedig az akkoron uralkodott török háború által háborgatatván, a szomszédos és határos Makád faluba költöztek - ott hagyván földjeiket és lakásaikat. A magyarok után szerbek telepedtek meg Becse községben; ezek mintegy 50 esztendeig itt lakván, a kurucz háborúskodás miatt szinte itt hagyták mind földjeiket, mind lakásaikat és hihetőleg Lóre községbe menekültek.” A török ellen folytatott felszabadító háború után Ausztriából és a stájer és bajor fejedelemségekből 1696 körül katolikus németek érkeztek, és az 1715. évi összeírás szerint 12 család lakott Becsén, 1720-ban már 5 magyar és 16 német családfő nevét jegyezték fel. Bél Mátyás néhány évvel később megjelent “Notitia”-jában a határról így írt: “A talaj homokos, de eléggé termékeny, megköveteli viszont a trágyázást és a háromszori szántást. A szántóföldek közepén egy kis erdő van keletkezőben sűrű tölggyel, de még a vágás tilos az erdők hiánya miatt. Itt van a földesúr majorja, tágas, szilárdan épített, azon a helyen, amely a liget és a falu között terül el. Ezen túl nyugatra Ráckeve városa felé terméketlen homokbuckák domborodnak, de ezeken borókafenyőbokrok virulnak.” A XVIII. század elején a falu földesura, Savoyai ) Jenő herceg segítette a telepeseket. Az ő halála után a szigeti uradalomban Mária Terézia lánya, majd később annak férje a birtokos. A község mindennapjaira jellemzőek a hagyományos gazdálkodási szokások. A II. József-féle népszámlálás adatai szerint Becsén a birtokos Krisztina főhercegnő, és 65 család él 51 házban. A népesség száma ekkor 359 fő. Közel egy évszázad múltán 635-en éltek a faluban, mind római katolikus vallásúak. A településen a tűzesetek miatt igyekeztek a előírásokat megtartani, hogy a “vörös kakas” elkerülje a falu házait. A határban a gazdálkodás 2694 kataszteri holdon folyt. Az elaprózódott parcellák tagosítását 1863-ban végrehajtották. Ekkor a közlegelő egy részét is kiosztották, míg a másik felét továbbra is közös legelőként használták. A gabonafélék termesztése kedvező terméseredményeket mutatott. A munkaigényesebb zöldség- és gyümölcstermesztésre Becsén a községi faiskola és egyéb ismeretterjesztések révén hangsúlyt fektettek. Hatására a századfordulón már fontos termelési ág a kertészet. Az állattenyésztésen belül a legtöbb szerep a lótartásnak jutott. A falu népessége 1869-ben 639, 1900-ban 809, 1930-ban 1044 fő volt. A településen a XX. század első felében is hagyományos paraszti gazdálkodás jellemző. Szigetbecse viszonylagos elzártsága megmaradt. A XIX-XX: századelő fővárosi iparfejlesztésének hatása ezt a vidéket elkerülte. A nincstelenebb réteg elszegődött helyben vagy másutt cselédnek. A falu népessége 1941-ben 1045 fő, és ebből felsőfokú végzettséggel 4 ember rendelkezett. A megkérdezettek közül 238 magyar, 807 pedig német anyanyelvűnek tartotta magát, de nemzetiségi hovatartozását meghatározva már 1026-an mondták magukat magyarnak és csak 19-en németnek. A II. Világháború harcai a község lakóit emberségből próbára tették. A harcok befejezte után 1944-1945 telén a mindennapi élethez szükséges feltételek biztosítása volt a legfontosabb feladat. 1946-1948 között a német nemzetiségű lakosság jelentős részét Németországba telepítették, vagy úgy nevezett “málenkij robotra hurcolták. A kitelepítettek száma 402 fő volt. A községben a háborút követően az uradalmi birtok egy részét a kevés földdel rendelkezőknek vagy nincsteleneknek a földreform során kiosztották. A gazdálkodás egyénileg indult, majd a szövetkezetesítés hatására megalakult a helyi termelőszövetkezet. A kezdeti buktatók után folyamatosan működött, és átalakult formában működik napjainkban is. A XX. század második felében aránylag kevesen jártak el ipari üzemekbe dolgozni, a faluban továbbra is a mezőgazdaság maradt a megélhetés legfontosabb forrása. Szigetbecse az 1990-es években Ráckevéhez sok szállal kötődve éli mindennapjait. A rendszerváltozást követő időszakban a szövetkezeti földek egy része ismételten magánkézbe került. Ezeken családi gazdálkodást folytatnak vagy a szövetkezetnek adják bérbe. Szigetbecsén egyéni vállalkozások a szolgáltatásban, kereskedelemben és az iparban működnek. A bejegyzett társasági formát 5-10 esetben választották. Az Új Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezet által művelt területek nagysága 852 hektár, amelynek 24 az átlagos aranykorona értéke. A szántóterület 70%-án csatornarendszer segítségével biztosított az öntözés. A szántóföld kertészeti művelésre is alkalmas, ezt kihasználva a művelt föld 5 %-án termesztenek öntözéssel gyökérzöldséget, káposztafélét, hagymát, burgonyát. Feladat a következő években az igényesebb szántóföldi növénytermesztés bővítése, az állattartásnál pedig a tejhasznosítású szarvasmarha-állomány számának gyarapítása. Szigetbecsén a holt Duna-ág partján található Nepomuki Szent János szobra. Szent János védi a községet a természeti katasztrófától, árvizektől.
A Petőfi Sándor utcában kereszt és korpusz jelzi, hogy itt állt a falu első temploma.
A legelő közelében Szent Vendel szobra vigyáz az állatokra.
A copf stílusú római katolikus templomot a hívek 1800-1803 között építették Albert főherceg támogatásával. Szent Mihály tiszteletére szentelték fel. A templomkertben lévő kőfeszület talapzatán olvashatjuk a falu I. világháborúban elesetteinek névsorát. A II. világháború halottainak nevét a temetőben felállított emlékművön örökítették meg.
Szigetbecse 1985 óta a XX. század kiemelkedő fotóművészének emlékmúzeumával, az (New York 1939) André Kertész munkásságának bemutatására létrehozott gyűjteménnyel büszkélkedhet. A művész gyermek- és ifjú-korában sokat nyaralt Becsei rokonainál. Egy időskori interjújában a következőket mondta e tájról és az itt élőkről: “Becse sem a rokonok miatt lett meghatározó, hanem mert olyan közel kerülhettem a természethez és azokhoz, akik közt ez történt velem… “Később akár Franciaországban vagy New Yorkban fényképeztem tájat vagy embert, a becsei táj és a becsei emberek születtek újjá minden képen.” A művész 120 szignált képét küldte el a múzeumnak, és ide került halála után new yorki lakásából néhány bútor és személyes használati tárgy is.
A húsvét vasárnapi tojásfutás ma is élő hagyomány Szigetbecsén. A legények a házakat végigjárva kosárba tojást gyűjtenek, majd délután a falu egyik utcáján kétlépésnyire kirakják a tojásokat. A sor végén egy asztal mellett fúvószenekar helyezkedik el. A legények közül kiválasztanak kettő tojásfutót, akik hagyományos viseletbe öltöznek (fehér nadrág és ing, sötét színű kendő a derekukon, fejükön fekete kalap nemzeti színű szalaggal, és vállukon keresztbe piros szalagot tesznek). A két futó feláll az asztalra, hogy megmutassa magát az egybegyűlteknek. Először nemzeti színű zászlóval futnak végig a tojássoron, köszöntik a vendégeket, majd zászló nélkül futva a feladatuk, hogy minél több tojást felszedjenek és a vendégek közé dobjanak. A verseny addig tart, míg van a sorban tojás. Ezt követően kezdődik a húsvéti bál. Évenként visszatérő hagyomány a szeptember végén a falu temploma védőszentjének tiszteletére, Mihály napján vagy az azt követő vasárnapon a búcsú megrendezése. Szigetbecse nyugdíjasai klubjukban minden hónap második hétfőjén találkoznak.
A községi sportegyesület labdarúgó szakosztállyal működik. A dunaparti rész a vízi sportokra kiválóan alkalmas.

Szigetcsép 2319 lakosú Csepel-szigeti község Tököltől 7 kilométerre, délre fekszik.

Szigethalom 12148 lakosú Csepel-szigeti nagyközség, Szigetszentmiklóstól délre, 5 kilométerre fekszik.

Szigetszentmárton 1800 lakosú község a Csepel-sziget déli részén Ráckevétől 8 kilométerre, északra fekszik. A falu egyutcás jellege az új építkezések következtében nem annyira szembeötlő, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A dunaparti rév kiterjedt üdülőterülete napjainkra egybeépült a faluval. A környék növény- és állatvilága egykor sokkal gazdagabb volt. A határ déli részén lévő természetvédelmi terület őrizte meg leginkább a táj erdős-ligetes jellegét. A vízhez közel eső természetes terepmélyedéseket a dunai árvizek táplálták. A folyószabályozás után növényvilágát - a láprétekkel, nádasokkal váltakozó - bokorfüzes társulások jellemzik, amelyek közül legértékesebb a mocsári kosbor, a vitézkosbor és a hússzínű ujjaskosbor. A tarajos gőte és a fülesbagoly az erdő és a vízparti részek állatvilágának jellegzetessége. A határ fekete földű vagy homokos, amely a gabonaféléken kívül alkalmas jó minőségű gyümölcs- és zöldségfajták-termesztésére is. E hagyományt őrzi a “Zwatschbauwald erdő, melyben hajdan szilvafák találtattak”. Az évi csapadékmennyiség 500-550 milliméter közötti. A gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen vizet - aszályos időben - locsolással pótolják. Az északi, északnyugati szélirány a leggyakoribb. A település elnevezésében a Szent Márton név a templom védőszentjére, míg a sziget szó a földrajzi elhelyezkedésére utal. Azt hogy az ember régóta él e tájon, leginkább a falu határában - régészeti ásatások során - előkerült négyezer éves úgynevezett őskocsi lelet bizonyítja. A mai település eredetileg feltehetőleg a Dunához közelebb eső, alacsonyabb fekvésű területen lehetett. A “Kirchenmorast” elnevezés ezt, a falu régi templom körüli mocsaras részét jelöli. Szigetszentmárton neve írásban először 1285-ben fordult elő, amikor is IV. László király egyik oklevelét “Datum in magna insula apud sanctum Martinum” formában innen keltezte. A falut néhány év elteltével, 1303-ban Eglolf mester Csepel-szigeti ábrahámberki földje határjárásában villa sancti Martini alakban említették. 1309-ben Simon nevű plébánosát, több Csepel-szigeti plébánossal együtt, Péter csuti prépost az esztergomi érsek parancsára kiközösítette. A pápai adójegyzékben 1332-1337 között tekintélyes jövedelemmel bírt plébánosa, mintegy 5 márka után fizetett adót a pápának. Lázár diák 1528-ban készített térképe is jelöli Szentmárton falut. Buda elfoglalását követően a török összeírások szerint népes település, ahol 1546-ban 46, 1559-ben 43, 1562-ben és 1580-ban 42, 1 590-ben 31 a családfők száma. Az adó összege az 1546. évi 2256 akcséról 1590-ben 18448 akcséra emelkedett a kovini nahijéhez tartozó szentmártoni hász birtokon. A pénz mellett búza, lencse, bab tizedet kellett fizetni, és megadóztatták a sertést, juhot is. A hordók és a méhkasok után fizetett adóval a megtermelt jövedelmek egy részére szintén igényt tartottak a hódítók. Az 1633/34. évi török adólajstromokban öt adóköteles házzal szerepelt a település. A XVII. században lakói református hitre tértek. A Buda visszafoglalására indított felszabadító háború során a falu megfogyatkozott lakossága szétszéledt. A harcok elmúltával csak néhány család tért vissza, ezért később bajor telepesek is érkeztek. A még itt maradt rácok főleg Ráckevére költöztek. A falu 1732-ből származó első ismert pecsétjén az S M betűk alatt szőlőtőke terméssel és lebegő ekevas látható állított vonalkeretben. A Mária Terézia által elrendelt, 1770. évi úrbéri felméréskor itt 22 jobbágytelken 21 jobbágyot, valamint 10 házas és 5 házatlan zsellért regisztráltak. A telekaprózódás miatt 1828-ban 29 telkes jobbágy, 42 házas és 16 házatlan zsellér élt a faluban, akik felnőtt a földesúri jogokat az 1848. évi jobbágyfelszabadításig a Ráckevei koronauradalom gyakorolta. A határt 1863-ban tagosították. A közlegelő egy részét ekkor feltörték, majd ezt követően a községben szabályozták a legeltetési jogot. Az egész telek után négy szarvasmarha és két ló tartását engedélyezték. Az istállózó állattartás ebben az időben már elterjedt, gyakori volt a svájci és magyar szarvasmarha tartása. A vetett takarmányfélék közül a lóherét és a muhart termesztették. Az itt élők száma 1869-ben 624, 1880-ban 658, 1890-ben 666, 1900-ban 82.5, 1910-ben 1048 fő. A XIX-XX: századfordulón bekövetkezett nagyarányú népességszám növekedést a szőlőkultúra fellendülése hozta a munkaerőigény megnövekedésével. Az 1838-as dunai nagy árvíz, az 1886. évi tűzvész, amely a falu kétharmadát elpusztította, megváltoztatta a halmazos települési jelleget, rendezettebbé váltak az utcák és a beltelkek. 1885-ben alapították az állami iskolát, már az egyházi 1742 óta működött, 1888-ban óvodát szerveztek.  A településen 1890-től Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 1909-től Gazdakör, 1930-tól Polgári Kör, 1936-tól Polgári Lövész Egyesület működött, majd 1939-ben megalakult a Magyarországi Németek Szövetsége helyi szervezeti is.  A XX. században stagnált a népesség. A középparaszti birtokokon folytatott szántóföldi művelést kiegészítette az állattartás különböző fajtája, valamint a gyümölcs- és szőlőtermesztés, kertészkedés. A falu német ajkú lakossága szorgalmas munkával igyekezett vagyoni gyarapodását elősegíteni. Az 1941-ben tartott népszámláláskor Szigetszentmártonban 1069-en éltek, akik közül 1031 fő volt római katolikus vallású. Anyanyelve szerint 226 fő magyarnak, 843 pedig németnek tartotta magát, míg nemzetiségére 820 fő mondta, hogy magyar, 247 pedig, hogy német. Magyarul az összeírás adatai szerint a falubeliek 92,4 %-a tudott. A második Világháborút követő kitelepítést e népszámlálás adatai alapján hajtották végre. A vagonokban elvittek helyére az alföldi és a szlovákiai területekről érkeztek magyarok. A földosztás után 1949-ben 79 holdon 19 taggal megalakult a Lenin Termelőszövetkezet. Az 1960/61-es kollektivizáláskor 141 tag 970 holdon megszervezte a Sziget Gyöngye Termelőszövetkezetet, amely 1970-ben beolvadt a szigetcsépi szövetkezetbe. A két falu határát művelő Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 1976-ban a szigetújfalui Béke Termelőszövetkezettel egyesült. Ekkor a szövetkezet dolgozói a három falu 2049 hektár földjét művelték. A központosítási törekvések hatására a közigazgatásban is hasonló folyamatok játszódtak le. Szigetcsép Szigetújfalu és Szigetszentmárton közös községi tanácsú településekként élte mindennapjait a rendszerváltozásig. A településen működő önkormányzat mellett 1994 óta német nemzetiségi önkormányzat is működik. A rendszerváltozást követően megszűnt a termelőszövetkezet, így a falubeliek közül ismét sokan saját földjükön gazdálkodnak, vagy bérbe adják, esetleg eladják azt. A változások miatt az ipari és mezőgazdasági munkahelyekről kiszorultak nem mindig tudnak elhelyezkedni, az új körülmények között egzisztenciát teremteni.
Érdemes megtekinteni a falu katolikus templomát, amelyet 1788-ban építettek az 1727-ben készült helyett. A templom felépítéséhez Krisztina főhercegnő, a Ráckevei koronauradalom birtokosa, Mária Terézia leánya adománnyal is hozzájárult. Az egyhajós, homlokzati síkban tartott toronnyal ellátott copf stílusú épületben vörösmárványból készült főoltár felett látható a Szent Mártonról 1800 táján készült festmény. Különösen szép korai barokk munka Szent Antal és Szent János faragott szobra, amelyet az 1759. Évi egyházlátogatási jegyzőkönyve már említett. Ezek a kisméretű, szépen kidolgozott alkotások az 1727-ben épített templom berendezéséhez tartoztak, ma a karzat alatt, a bejárat két oldalán állnak. A katolikus templom mellet felállított Világháborús halottak emlékműve egyszerűségével és sűrűn vésett neveivel mementóként áll, emlékeztetve a szörnyű évekre.
A Ráckeve felé eső részen, a Duna mellett hosszan elnyúló üdülőtelep napjainkra összeépült a faluval, és azt a sziget leghangulatosabb településévé alakította. Érdemes a Tókert természetvédelmi területén kirándulni, ahol ritka orchideafajtákat találni. A Ráckevei-Duna mellett húzódó kerékpárút érinti e szép vízparti szakaszt.
Minden évben megrendezik a Kis-Dunamenti Kulturális, Nemzetiségi és Ifjúsági Napokat. A rendszeresen tartott Zenei Találkozókon a külföldi együttesek mellett a helyi tánccsoport, a 32 fős zenekar és a Vegyeskórus előadásai teszik hangulatossá a rendezvényt. Az élénk zenei élet résztvevői a helyi zeneiskola diákjai is akiknek példaként szolgál a faluból indult és zenei karriert befutottak sora. Ezek közül kiemelkedik Petz Pál, aki a Budapest Brass Quintett megalapítója, valamint Brünner AIbert kürtművész, Hammar Lajos, Tarsoly Ferenc és Szijjártó Gyula, akik országos hírű zenekarok megbecsült tagjai. Innen indult Nagy Zoltán és Busch Ildikó táncművészek pályája is.

Szigetszentmiklós 23362 lakosú város az M0-ás autóút mentén, Budapest déli agglomerációjában fekszik.

A település a Csepel-sziget középső részén fekszik. Szigetújfalu 2054 lakosú község természetes nyugati határa a Duna főága. A Csepel-szigeten jellemző a futóhomok és a déli részeken a fekete föld. Szigetújfaluban ezek mellett a határ egy részét lösztakaró borítja. A Duna partja itt két-három méter magasságban emelkedik a vízszint fölé, és emiatt évente 20-50 centiméternyi széles földsáv omlik a folyóba. A környéket keletről kontinentális, nyugatról óceáni hatás éri. A Dunapartot tölgyesek, nyárfások, füzesek szegélyezik. Szőlőt és akácot régóta telepítenek a futóhomok megkötése érdekében. Az újfalusi erdő 88 hektárnyi természetvédelmi területe a Pilisi Erdőgazdasághoz tartozik. Az erdőben leggyakoribb az emlősök közül az őz, a vaddisznó és a nyúl, míg a madarak közt a fürj, a fácán és a fogoly. Az erdő csendesebb részein láthatunk fekete gólyát és fekete harkályt is. A ragadozó madarak közül a réti és barna héja, valamint az ölyv honosak. A környéken gazdag kirándulási lehetőséget biztosít a védett újfalusi erdő, ahol tavasszal rengeteg a gyöngyvirág. Szigetújfalu nevének újfalu része a környező településekhez képest későbbi létrejöttét sejteti. A “sziget” jelző-földrajzi helymeghatározásként - később került a név mellé. A környéken talált rézkori leletek a terület korai lakottságára utalnak. A honfoglalást követően a falu fejedelmi birtok volt, amelynek első okleveles említése 1303-ból ismert. Hunyadi Mátyás uralkodása idején birtok miatt pereskedett Újlalusi Imre királyi trombitás a ráckevei szerbekkel. A XVI. századból fennmaradt az újfalui Thrombytás Tamás név. A település a török hódítás idején lakott hely volt. Az 1546-1590 közötti defterek szerint a faluban 22 és 32 közötti a családfők száma, akik gabona, bor, gyümölcs, len, lencse, széna, méhek, sertések, juhok stb. után fizettek 1640 és 10356 akcse közötti adót a töröknek. A falu a magas adó-terhek miatt fokozatosan elnéptelenedett. A település neve 1647-ben még az elhagyott helységek között sem szerepelt. A török kiűzése után rácok és szerbek voltak a település új lakói. Az összeírások szerint 1699-ben 21, 1715-ben 10, 1728-ban 18, 1744-ben 25, 1760-ban 51 család élt itt. A német telepesek a XVII. század végén érkeztek ide, miután Savoyai Jenő herceg megvásárolta a ráckevei uradalmat Heisler tábornok özvegyétől. Az első egyházi anyakönyvi bejegyzés 1702-ből származik. A letelepedéshez kapott kedvezmények után a szokásos úrbéri szolgáltatások teljesítésével tartoztak földesuruknak az újfalusiak. Az 1770-ben végrehajtott úrbérrendezés szerint 19 jobbágyteleknyi földön 25 földdel rendelkező jobbágy gazdálkodott, valamint 19 házas és 13 házatlan zsellér élt. A telekaprózódás folyamata a következő évtizedekben felerősödött, és 1828-ban 32 a földdel rendelkező családfők száma, míg 75 a házas zselléreké. A családok, a néhány holdas földterületek miatt arra kényszerültek, hogy jövedelmezőbb megélhetési módot keressenek. Ezt a munkaigényesebb kertészeti kultúrákkal sikerült elérniük, hisz a környék talaja és a mikroklíma kedvezett a zöldség, és gyümölcstermesztésnek. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően a faluban a kis- és középbirtokok voltak a jellemzőek. A határban a legnagyobb földterülettel -566 kataszteri holddal- a Ráckevei koronauradalom rendelkezett. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején 87 magyar és német nemzetiségű nemzetőr teljesített szolgálatot. Az 1862-ben végrehajtott tagosításkor a kicsi parcellákat egyesítették. Lehetőség nyílt az intenzívebb gazdálkodásra, az állattartáshoz szükséges legelők szervezettebb hasznosítására. Az 1865-ös tűzvész a falubeli házak többségét elpusztította. A helyreállítások után az 1887-ben megalakult helyi Önkéntes Tűzoltó Testület keretei között szervezték meg a tűz elleni védekezést. Szigetújfalu 1899 óta önálló, előtte közigazgatásilag Szigetszentmártonhoz tartozott. A lakosság száma 1910-ben 1566 fő, többségük német nemzetiségű és a római katolikus. A XIX-XX. századfordulót követő évtizedekben a falu lakossága a mezőgazdaságból élt. A családi szükségleteket állattenyésztéssel is biztosították. Az első Világháború a hagyományos paraszti életformát megszakította. A faluból a hadseregbe 380 katonát soroztak be, és közülük 63-an vesztették életüket a fronton. Emlékükre 1924-ben állítottak emlékművet. A háború utáni évtizedekben-a mezőgazdaságban dolgozók mellett - kialakult az iparban dolgozók rétege. A polgárosodási folyamat a helyi alapítású egyesületek létrejöttét hozta. Ekkor kezdte meg működését ,a Polgári Kör, a Kőműves Önsegélyező Egylet, és folytatta tevékenységét az 1878-ban alapított Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az 1941. évi népszámlálás szerint az újfalusiak száma 1630 fő volt, többségük római katolikus vallású. Az anyanyelvi hovatartozásra adott válaszaik alapján 275-en magyarnak és 1354-en németnek tekintették magukat. A nemzetiségi hovatartozást illetően 897 fő mondta, hogy magyar, míg 733 fő németnek tartotta magát. A II. Világháború alatt a magyar hadseregben 40-45 falubeli katona harcolt. A front közeledtével, 1944-ben az itt élők közül sokat besoroztak a német csapatokhoz. A harcok végkifejleteként 1944, november 22-én foglalták el a falut az orosz csapatok. A révnél akartak átkelni az Ercsiben védekező német csapatokkal szembeni harchoz. A falut ekkor több bombatalálat érte.  A II. világháború halottainak és polgári áldozatainak száma 77. A 134 fő “malenkij robot”-ra hurcolt közül 19 fő sohasem ért haza. A háborút követően, az 1941-es népszámlálás adatai alapján a német lakosság egy részét - 800 főt- kitelepítették. Az ország más területeiről és a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény alapján Magyarországra került családok közül többen érkeztek az üresen maradt portákra. A szövetkezetesítés hatására 1949-ben megalakult a József Attila Termelőszövetkezet. Az 1959-ben létrehozott Petőfi Termelőszövetkezet 1960-ban egyesült a korábbival, és Béke Termelőszövetkezet néven működött 224 taggal, 920 holdon. A szigetcsépi Lenin Termelőszövetkezettel 1976-ban fuziónáltak. Az összevonások a közigazgatásban is előtérbe kerültek, így 1977. április 1-jén Szigetújfalut egyesítették Szigetcséppel és Szigetszentmártonnal. Szigetújfalunak ekkor művelődési háza és jól felszerelt általános iskolája volt. A környéken egyedül tartott fenn a tanács bölcsődét. A település a rendszerváltozás első évétől közigazgatási tekintetben ismét önálló.
A falu középkori templomáról nincs adat. Az itt lakók az újratelepülés után, 1733-ban templomot építettek. E helyett készült 1770-ben a ma is meglévő Szent Lénárdról elnevezett barokk stílusú épület, amelyet 1773-ban szenteltek fel. A jó belső térarányokkal rendelkező hajó csehsüveg boltozatát kettős hevederek választják el. 1742-1783 között a domonkosok vezették a templomot.
A história domus szerint 1848-ban Görgey Artúr honvédőrnagy főhadiszállása az 1840-ben készült paplakban volt.
A Lénárd napján tartott búcsú alkalmával - 1996-ban - a régi Nepomuki Szent János szobor helyén felállították Nemes Ferenc népi fafaragó iparművész alkotását, a templom védőszentjét ábrázoló Szent Lénárd szobrot.
A révnél a Duna alacsony vízállásakor ma is megfigyelhető a XII. századi bencés, - majd később karthauzi, ezt követően ciszter-kolostor romja. Alapítóját-Tamás nádort-1196-ban ide temették. A hagyomány szerint II. Lajos magyar király itt búcsúzott feleségétől mielőtt a mohácsi csatába indult. Mária férje halála után szülőföldjére tért vissza, később Németalföld kormányzója lett. Kortársai Magyarországi Máriaként emlegették.
A község testvérvárosi kapcsolatot tart fenn a Baden-Württembergi Waghausel városával. A partnerváros által kialakított vendégházban 28 fő részére biztosított a szállás és az étkezés.
A községben a kulturális hagyományokat ápolja az 1952-ben alakult Német Nemzetiségi Táncegyüttes, az 1982-ben alakult Kamarakórus, az 1985-ben alakított Zenebarátok Kórusa. A Német Nemzetiségi Fúvószenekar 1997 óta működik. Az ő munkájukat fogja össze, s az általános iskolában és óvodában folyó nemzetiségi német nyelvoktatást kíséri figyelemmel, támogatja a Német Nemzetiségi Önkormányzat. Az identitástudat ébrentartásáért, a hagyomány ápolása érdekében évente “Falu-napok” címmel rendezvénysorozatot szerveznek.

Taksony 5867 lakosú nagyközség a Ráckevei-Duna partján, az 51-es főközlekedési út és a 150a-s/Kunszentmiklós-Tass-Budapest/ vasútvonal mentén, Dunaharasztitól délre, 4 kilométerre fekszik. Nevét Árpád unokájáról, Taksonyról kapta. A tatárdúlás után a falu többször leégett. Mária Terézia svábokat telepített be. A Világháborút követő kitelepítés után, ismét fejlődésnek indult.
A Szent Anna római katolikus templomot a földrengés pusztította el, 1958-ban építették újjá.
A református templomnak 1987. szeptember 6-án tették le az alapkövét.
A tájházban a falu német nemzetiségének XX. század eleji életét mutatja be.

Tököl 9339 lakosú város a Csepel-szigeten. 2001. július 1-jén kapta meg városi rangját.
A római katolikus temploma eredetileg gótikus, mai formájában copfstílusú.